Elkezdődtek a workshopok
Még tavaly november közepe felé tartottuk meg az első karkötős gyöngyfűzős workskhopot. Remekül sikeredett és teltházasan vittem végig. Sok nagyszerű alkotás készült a karácsonyi témában. Az azt követő csak januárban lett, és később is a nagyobb szünetekhez tartottuk magunkat. Inkább kevesebbszer legyen, de akkor legyün jó sokan. Vannak a hosszútávú tervek között igazán különleges, limitált kiadásvan vezényelt workshopok is. Remekül szórakozunk minden alkalommal, nyáron pedig csak gyerekeknek 1-1 nap szintén lesz lehetőségük a CreaPaint élményfestőtáborban fűzni, megismerkedni pár ásvánnyal, alkotni valami egyedit.
Eleinte be kell vallanom volt bennem némi izgulás, de ezt már az első alkalommal együtt leküzdöttem. Minden jött magától a technikai segítségnyújtás, ismeretterjesztő blokkok, beszélgetés vagy küllem kialakítása. Mindig jól érzem magam a fűzőcsoporttal és felüdülések ezek a hétvégék.
Még találkozunk.